
hello sylva list!
tegnap gyűltünk. a megszokott viccesen komoly/komolyan vicces találkozón megjelentünk, mint toró attila, musátenko, tite, kriszta, guszti, cinka, kispi, baji. azt hiszem így. ennyien, eső után, mint a gombák a míves előtt.
megint felhevült állapotban csaptunk egyik napirendi pontból a másikba. az e.b.- ről nem volt sokat mit tárgyalni. egyszerű ügy: vagy a németek vagy a spanyolok nyerik :) náluk játszik a silva nevű balos zsukás, úgyhogy szerintem ők az esélyesebbek. lesz edzőtáborunk is, de ott még van tisztáznivaló. a dátum még nincs leszögezve s a csapat testsúlya is jóval meghaladja a felkészültségre alkalmas mutatót. így nem lehet, na.
a napirendi pontokon túl hallottunk tartalmas beszámolót az idei telepről gusztitól, ahol akciófestészeti workshopot vezetett az úr. (a dobolás nyomai még láthatóak a combokon! pont mint ahogy az a kenny bride tiszteletére tartott bulinkon is történt anno a kézdii pincében, lilára kékült a test, az újak meg véreztek ezerrel, de baj az nem volt egy szál se.) a telep dvd-ket objektum formájukban meg is csodálhattuk, a videó bemutatót viszont más alkalomra halasztottuk alpár és a technikai apparátus hiányában. hiába na, a kényelem nagy úr.
szó esett a helyi kulturális programok finanszírozásáról, az alultámogatott projektjeinkről, tanácskoztunk a reakció szükségességéről is, de előbb még meg kell tudnunk egy-két fontos adatot, mielőtt bármit is léphetnénk. kispi szerint ezt nem hagyhatjuk szóvá tétel nélkül és igaza is van. kicsi torónak is, mikor elmarasztalja a csoportot, hogy nem szolidarizál a "jókommunistamódonelbánt" utász brigáddal. amiben domi apukája is nyakig benne.
mindegyik találkozón történik valami bónusz, extra beszámoló vagy épp egy rég nem látott emberünk toppan be meglepetésszerűen. tegnap ez a titéék legfrissebb nagy volumenű munkájuk lebonyolításának és utóéletének rövid összegzése volt. (egy hónapig tartó kemény fizikai munka, bezúzásra szánt orosz könyvek betonba keverése. aztán 3 napig látogatható kiállítás.)
az ajándékozás ezúttal sem maradt el, csupasz, címke nélküli csempész-söröket ihattak a szomjúhozók, valamint kaptunk guszti terjesztő irodájától egy-egy inter / art actuel számot, de a kurva postások kilopták a tartalmát, így csak a borítónak örvendhettünk (amin egy 2002-es maybe egyes guszti által levezérelt akció dokumentum fotója látható, ami tulajdonképpen bél barátunk szerzeménye)
aztán a tein előtt is folyt a szukk és a beszélgetés, rövid zárójelt jelentett a heti kosár adagom musátenkóval, majd átnéztünk a szimplába is később, ahol lehel pakolt diszkófunk muzsikát nekünk. szijjú

"A májusi Találkozón résztvevő SYLVA tagok és meghívottaik az alábbiak voltak: 1. Kispál Attila 2. Kispál Ágnes Evelin 3. Kispál Vilmos 4. Péter Alpár 5. Roth Enikő 6. Szabó Krisztina 7. Takó Judith 8. Toró Attila 9. Ütő Elek 10. Ütő Gusztáv 11. Ütő Kinga 12. Vetró Barnabás 13. Wanek Ferenc
Megvitatásra kerültek a Csinta Samu - MPP színekben induló polgármester-jelölt - által kezdeményezett kampány-találkozón elhangzottak részletei. Továbbá nagy felháborodást keltett az RMDSZ által a Háromszék napilap logójának a megtévesztésig hasonlító felhasználása önös kampány célokra, kinyomtatott azonos méretű újság-formátumban, azonos minőségű papírra, azonos színekben, azonos tördelésben. És egyéb elfogadhatatlan, erkölcstelen kampány-gesztusok pellengérezése dominálta a találkozót. Természetesen mindez a Magma Kiállító Tér (Bazár-sor) és az Etna Archívum & Multimédia Műhely (Lábas-ház) alakuló körülményeinek függvényében, valamint az INTER - art actuel (Québec, Kanada - 2008, tavaszi szám) című folyóiratban megjelent "Coopération ou individualisme, la bréve histoire du groupe d'art alternatif ETNA, Transylvanie" cikkem ismertetése és megbeszélése mellett... A láda Ciuc és Harghita nevű sört ezúttal nagymértékben Wanek-úr állta. Baji-bácsi pedig sokat játszott Elekkel. A jó hangulatú beszélgetés, ha néha természetes módon túlfűtöttre is sikeredett, folytatódott az Old Mans Pub-ban, ahol a vegyes napirendi pont következett és ne kérdezzétek a részleteket, mert akkor már éjfél rég elmúlt...
A június 27-én (és nem 20-án) sorra kerülő újabb találkozóig maradok tisztelettel Ütő Gusztáv"    
...júli 5-ig látogatható. gyárfás jenő képtár. sepsiszentgyörgy    
az évad legjobb munkáiból készült évzáró kiállitás a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeumban látogatható még júni 4-ig, azt hiszem...    
* Sound Blooming néven szabadtéri koncertsorozatot tartanak pénteken 20 órától a sepsiszentgyörgyi Kovács-kertben (Oltmező utca) a Tündérground és a Szempöl zenekar, valamint a Tone Troopers csapat fellépésével. Belépő 8 lej. A Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége szervezésében sorra kerülő rendezvény napján 13 órától az asztaliteniszezni vágyókat várják, valamint lesz zsonglőrködés és tombola.
szombaton a sportnapok keretén belül breakfunk party este 11-től a stadionnál... pattint: tmk & booj   
 eddigi leglazább találkozónkat ültük a múlt hónap vége felé a míves melletti fa alatt a kavicsos részen egy láda sör társaságában. guszti vette. egyedül! ahogy ment le a nap, úgy költöztünk mi is bennebb és bennebb az udvarban az árnyék elől... pont a víz kiállítás után és a notforsale előtt voltunk, ezekről az élményekről meséltünk csonginak és erikának, ők voltak a találkozó dísz- meglepetés- fő- egyedüli vendégei. ha nem jönnek, akkor csak az elnök, az alelnök és a projekt igazgató tartotta volna meg az ülést. ittunk stezsárt és csikit asszem. aztán csatlakozott papjocó, woody és férje, akik épp akkor fejezték be a csángó gyerekek munkáiból készített kiállítás bontását. guszti mindannyiunknak ajándékozott régi annart, medium képeslapokat, melyekből ki is állítottunk egy párat most a képtárban. (május 12-ig még fenn van!) aztán lement a nap és kerestünk egy meleg helyet magunknak, ez általában a tein szokott lenni, ahol folytattuk a dumát, meghívókat osztogattunk, sereztünk, stb. (jó lenne ha a hajdani díszvendégek posztolnának egy képet ide, ne) remélem májusban többen találkozunk...
 | nfs | Apr 30, '08 3:35 AM for everyone |
 | víz | Apr 21, '08 5:04 AM for everyone |
"szervusztok! A Tamasi Aron Szinhaz, Yvonne, burgundi hercegno c. bemutatojara keszitett munkak a Kamara terem elotereben lathatok. Elkovetok: Vetró B. Roth E. Kispál Á. és A. http://picasaweb.google.com/kispalattila/YvonneKamaraUdv. Kispi" es ezek utan minden bemutatokor kiallitunk ebben az evadban ott v a szinhaz elocsarnokaban ;)    
 | TAXI | Mar 14, '08 7:56 PM for everyone |
nem olyan rég kaptunk egy tévét a bátyáméktól. ők vettek egy újat s a régit elhozták nekünk. kábelünk az már volt régebbről, beállítottunk néhány adót s azóta közbe-közbe nézzük valamelyik csatornát. amúgy a kínálat elég pocsék. az m2-nél néha érdekes dolgok történnek, elmegy a kép, nagy durrogás vagy átmegy negatívba és itt jön az érdekes rész, különböző székely emböröket hallunk beszélgetni rádión. hamar kiderült a témákból, hogy a tőlünk kb. 3o méterre fekvő egyik taxi állomás rádió frekvenciája interferál vagymi ezzel az adóval, mert más kanálison nem jött be semmi hasonló. a szokásos szövegek mentek eddig, egy taxit ide a másikat oda jó ízes góbé nyelven. ma viszont egy sokkal színesebb anyagot kaptunk el encivel, ment egy film, követtük, egy zeneboltban zajlott a sztori, mondtam is neki, hogy mennyire bírom ezeket a helyeket és hogy jó lenne csinálni egyet amúgy sincs, mikor elment a kép és megszólalt a hang: "...csodálkoztam, hogy hogy van, reggel úgy el volt varázsolva..."
2 másodperc volt az egész, ekkor már bántam, hogy a film marad és mi nem a rádiójukat hallgatjuk tovább. úgy döntöttem, hogy lejegyzem ezentúl azokat a szövegeiket, amik legalább annyira izgalmasak lesznek mind ez. el volt varázsolva...
 | pénteken | Mar 7, '08 12:24 PM for everyone |
korán keltem. 8kor jött tamaka. aztan felhíttam demetert s azt mondta, ha gyors leszek, akkor belefértet ma fél 11re egy talákát. addig felmentünk kingához egy cimbora web gyűlésre. útba ejtettük a kamarát, ahol nagy munkálatok folytak és egyeztettem deák barnival egy későbbi időpontot az igényeink megbeszélésére. kingánál úgy érzem jól ment minden, tmk érthetően beszélt. megvitattunk egy pár kérdést és én mentem a találkára, ami a megszokott öt percnél nem volt több, de elegendő ahhoz, hogy elpanaszoljam a kiállítóteres munkálatokkal kapcsolatos aggodalmainkat. az elnök hétfő reggel 10re nagy gyűlést hirdetett a tervezőkkel, kivitelezőkkel, igazgatókkal és elnökökkel. végre egy konkrét lépés több hónapi lappangás után. aztán beszéltem cinkával és ő néha közvetített a drivernek, kippinek. s leadtam a jelentést. a munkálatokról lőttem egy pár képet és a kamara fele tértem. ott lemértük deák barnival, hogy a tábla hány centi és mekkora polc kell, honnan jöjjön a fény és hol legyen a csatlakoztató. szerinte a tér jövő héten készen áll majd egy beavatkozásra. számot cseréltünk s leléptünk, utána megpihentünk egy kicsit s nálunk ettünk enci finom leveséből.
így néz ki ma: http://www.flickr.com/photos/magma2008/page2/    
 | PANTHEON | Feb 26, '08 4:52 PM for everyone |
kispi, azaz kippi (nekem és dorkának meg bárkinek) elvállalta a pantheon gyűjtemény 5o drb. képének a lereprózását 6x9-es és 6x6-os diafilmre. én vagyok a segéd. ma is voltunk lőni nagy albert, nagy imre, barabás miklós, bene, gyárfás képeket. profi a cucc, linhof és hasselblad gépek, vakuk, fénymérő, állványok... ahogy kell tátti... én is vittem ma a kodakomat, egy picit rontsak a szinten, de legalább láthatjuk, hogy dolgozik a magma :) lel-ke-sen kérem lel-ke-sen!!! egy hét után beindult az agyunk, nemsokára majd lathatjátok ti is a végeredményt ;)   
guszti ma 5o éves. papíron. amúgy nem látszik rajta, nem úgy néz ki, nem úgy mozog, és nem én mondom ezt… (wanek feri sem néz ki 3o-nak, én sem, de sajnos…) én 8o-ban hároméves voltam, csak hogy helyre tegyük a dolgokat, guszti akkor került haza megyesről és azokkal az emberekkel, akikkel ezt az akciót követték el flottul és fiatalon a kápolna romnál, kimondva vagy kimondatlanul egy összeforrott csapat tinédzser bázisát alkothatták volna itthon, szép jövőképet álmodva maguknak. megjegyzem 8o-at írunk, mikor még romániánban nincs még szó kísérleti vagy kortárs művészetekről, de nem így alakult a helyzet és a farsang akció résztvevői nagy része lelépett, külföldre telepedve. ezek után csoportban gondolkodni elég merész iniciatívának vélem és mégis… az előadás egységes képet nyújtott az akkori helyzetről, időutazáson vezettet minket guszti egy korabeli diavetítőn pergetve a diaképeket, különböző értelmezési lehetőségeket kínálva az akciók befogadására. kb. 3o-an voltunk jelen a míves házban kölkektől az egészen ősz hajú bácsikig. szerencsénkre a képanyag kísérő szöveggel megjelenik az év folyamán az etna füzetek kiadásában, aki nem volt ott, majd bepótolhatja lemaradását. nem volt több egy óránál az egész, nem tudom a résztvevők nevét, nem jegyeztem meg, később majd beírom ide, de rengeteg információt zúdított ránk guszti bá. mondja baji né :) azután koccintottunk egyet ahogy azt a helyzet megkövetelte, és húztunk a teinbe. (kippi ilyenkor németországot szeli át norvégiába hajtva a nagy trafikon át) ott folytatódott a jó hangulatú társalgás, miután enci s én hazajöttünk. arti lépett be, aki elkérte guszti számát és felköszöntötte őt lengyelországból. kónya réka is írt neki, ez van na, guszti bácsit nem lehet nem szeretni :)
 | bajiról | Jan 31, '08 5:44 AM for everyone |
egy katalógushoz kértek szöveget magamról. s mivel nincs kritikustól, szakírótól szövegem, ollóztam egyet. olyan amilyen: "Harminc éves vagyok, Kolozsváron születtem. A középiskolát Kézdin a Kantában, Művészeti Líceumot Sepsizentgyörgyön, főiskolát Kolozsváron és Temesváron jártam. Én összművészetben gondolkodom. Minden üzenetnek megvan a saját médiuma, kifejezési eszköze. Rajzolok, grafikázok, installálok, performanszművészettel foglalkozom. A rajz családi hagyomány, rajzolva neveltek szüleim, nagyapám. Szakirányító vagyok egy 4. osztályban, ahol önkifejezésre buzdítom a gyerekeket. Kiállítást, alkotó tábor, rajz versenyekett szervezek nekik. A Cimborában, a Székelyföldben, a Krónikában, a Háromszékben, a román Balkonban, az Arhitext Design-ban jelentek meg munkáim. Grafikát anyámtól, majd az iskolákban tanultam, installálni a barátaimmal, az AnnART hatására pedig élő művészetekkel kezdtem el dolgozni. A performansz gesztusa konkrét, megismételhetetlen, élő, igaz. Intenzív kapcsolat a nézővel. A tárgyak az alkotó “meghosszabbításai, nyúlványai” energia, üzenethordozó és közvetítő szerepet játszanak. Számomra fontos gondolatok, érzések, emberekkel való kapcsolataim formálódnak cselekménysorrá. Egy “nyelvezet” a testem, szellemem, idő és tér szülte koordinátákban, kinyilatkoztatás. Pátoszos hangvételben pedig: ahol megnyilvánulsz ott a világ közepe. Workshopot vezettem a Félszigeten, Marosvásárhelyen és Omaghban, Észak-Írországban. Kiállítottam Magyarországon, Kanadában, Németországban és itthon, performanszt követtem el Japánban, Lengyelországban, Észak Írországban és itthon." “Az esztétikai terminus, „pars pro toto” jelentése “rész az egész helyett” definiálhatná viszonyulásomat a mindennemű alkotói szövegekhez. Illusztrálandó munkáimban egy fontos részt, számomra a legfontosabbat ragadom meg és emelem ki a sorokból, annak jelentéséből, hangulatából formálódik az új vizuális művem, melynek legfontosabb próbatétele, hogy az illusztrált szöveget alátámasztva vagy akár szabadon is meg kell állnia helyét. A rész, részlet kiválasztása fontos és nehéz feladat, annak képe magába foglalja a már megtörtént eseményeket és előrevetíti a jövőbelieket is, mint egy film kimerevített kockája. Az illusztrálás technikáját a középiskolai évektől gyakorlom, készítettem több borítót és nyomtatott szövegek szemléltetéséhez metszeteket és rajzokat. Utóbbi időben versekhez és mesékhez, ezek a Cimbora, a kíváncsi diákok lapja, több számát is díszítik. Az újság havonta lát napvilágot, melynek majdnem mindegyik számában megjelenik illusztrációm, rajzom 2007. májusa óta. Folytatnám elkezdett munkám és együttműködésem a szerkesztőséggel és év végén illusztrációs munkáimból kiállítást rendeznék a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. (A Szín-Tér rovattal is én foglalkozom, melyben modern és kortárs alkotókat meg műfajokat próbálok megszerettetni a gyerekekkel, az ifjakkal. A Cimbora alkotói pályázatát is én koordináltam, amire Kovászna és Hargita megyékből 183 munka érkezett. Zsűrizés után egy válogatott anyagot kiállítottunk a sepsiszentgyörgyi Tein teaházban, amely jelenleg is látogatható március végéig.)” “A MAGMA kiállítótér gondolatát közösen ötlöttük ki Kispál Attilával, melynek ötletét felkarolta Kovászna Megye Tanácsal és minden jel arra mutat, hogy Sepsiszentgyörgynek legkésőbb jövő év elejéig lesz egy kortárs művészeti központja! 2008. áprilisában két rendezvényben is szerepelek majd. Egyikben mint kiállító, ez a VÍZ témájú kiállítás, a másikban, a Nem Eladó című képeslap kiállításban, amely a Szent György napi kulturális hét keretein belül szerveződik, mint kurátor és kiállító. Mindkét eseményt a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár fogadja be.” Vetró B. Barnabás ( http://boojkott.multiply.com/journal)   
ma az öreg hazaállított egy gerlével. azt mondta, hogy egy kutya épp le akarta hasítani a galamb fejét, de ő még idejében odaért és megmentette. most ott kuksol a fűtőtest alatt. nem fél. mesés. egy éjszakás vendég. reggel arra ébredek, hogy már repül is neki az üvegnek, menni akar, mert már eleget pihent. apám kinyitja neki az ablakot.
vártam már haza. megmutattam a zenei összeállításomat. karneválra készül az osztályával tati. hallotta anyám is. örvendeztek. én is élveztem csinálni. van benne misztikus zaj, madár ének, felszabadult zene, hatások... enci szerint olyan mintha saját magamnak csináltam volna. ez most jó dolog vagy nem? egy gondolat azért nem hagy nyugodni. még nem mondtam el senkinek. leírni meg mókás. mért van az, hogy ha akármilyen pohár van a kezemben egy társaságban, mindig elképzelem, hogy a képébe loccsintom a tartalmát annak, aki épp velem szemben ül? akárhol vagyok, akárkivel, akámi van a pohárban. csak úgy bevezető nélkül. zutty. mindig ott a késztetés. de azért elképzelni jobb, mint megtenni. rögtön megbánja az ember. egy alkalomra emlékszem mikor hirtelen felindulásból repült a lé. nem is fogom elfelejteni, vajon K. emlékszik még? haragszik rám?
több mint tíz évvel ezelőtt történt, pedig nem csinált semmit és én sem haragudtam rá...
aztán volt olyan is mikor egy asztaltársaságban, kihasználva azt a pillanatot, amikor mindenki hallgat és nem történik épp semmi egy gyors mozdulattal lehasítom musatenko ing zsebét vagy feltépem kriszta lábszárán a nadrágot... persze poénból. kacagott is a banda. de mik ezek, honnan jönnek?
lelkiismeretfurdalásom enyhítése végett krisztának katalógust ajándékozok, musátot meg elhívom egy sörre. még most sem késő :)
guszti írta:"Kedves listatagok, íme az ígért beszámoló, enyhén megkésve...Folyó év december 15-én, halasztott Cinka szülinapon, a Míves Ház hideg Phare termében Kispi tartott egy velős vetítettképes bemutatót a Kovászna megye Tanácsa révén, személyesen Demeter János által megígért Bazár-sori - Bajival kitaposott és megkilincselt - Magmának keresztelt kiállító teremrendszer megszerzéséről. A termek jelenlegi állapotát s javítási munkálatokat bemutató fotók mellett láthattuk az alaprajz szerinti megoszlást. Sürgősen javaslatokat kellett tenni a világító-testek elhelyezése, fűtés megoldása s egyébb végleges levakolas előtt elvégzendő munkálatokra vonatkozóan. Igyekeztünk. (tényleg Kispi, sikerűlt időben leadni a javaslatokat?)Második napirendi pontként felsoroltam a 2007-es esztendőben lezajlott ETNA Alapítvány körüli fontosabb eseményeket: Szent György Napokon a budapesti BLOCK Csoport kiállítása és akciója a Mívesben, iskola-évvégi alkotótábor diákoknak a suliban, június végén és július elején az ARES'2007 - Vendégművész Program keretén belül hét SYLVA Csoport taggal Omaghban és Belfastban való egyéni és szimultán akciók, előadások és work-shopok, archETNAkció - Fotódokumentációs Kiállítás és Akciók a Mívesben, augusztus 17-én, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján, szeptember 14-én és 15-én a Maybe 0.2 - Kiállítás, Szimpózium és Koncert a Képtárban illetve a Teinben , október 31-én az Eruptio 5 - Régióközi Akcióművészeti Találkozó a Mívesben, stb.Harmadik pontként elmondtam a 2008-ra szóló tervezetemet, um: január 17-re a Művészet Napja megünneplése kapcsán kiállítás, akciók, koncert a Mívesben, február 1-én farsangAKCIO'1980 - Diavetítés és Előadás a Mívesben általam, április 25-én SEPSI 5 - Országos Akcióművészeti Találkozó a Szent György napok keretén belül, június 15-én sepsiszentgyörgyiTELEP 2 - Művészetis Középiskolások Regionális Alkotótábora (majd kiderül, hogy hol), augusztus 1-én relaxETNA - Vargyas-völgyi Alkotó Szünet, október 15-én Eruptio 6 - Régióközi Akcióművészeti Találkozó a Mívesben. A felsoroltakhoz Kispi és Baji a HOT PIXELS című rendezvényt toldották hozzá és abban egyeztünk meg, hogy még érkeznek javaslatok. Várjuk a listatagok további ötleteit...Negyedik pontként az ETNA Kiadó által elkészítendő kiadványokat soroltam fel, um: Maybe 2.0 (megrendelés fázisában), Eruptio 1, 2, 3, 4 és 5 (már utolsó korrektúra fázisában van a T3 nyomdában), farsangAKCIO'1980, ARES'1998-2008, valósnézet'1995-2008, NIPAF'2007, SEPSI'1996-2008, TELEFONKARTYAkcio'2003-2006, ETNA-Alternatív Művészeti Csoport'1991-2000, ARTanniversary'1996-2008, KORONAZARakcio'2006-2007, SYLVA-Erdélyi Akcióművészeti Kollektíva'2003-2007... eddig A5-os méretű ETNA füzetek sorozataként és egy A4-es méretű Akcióművészet Erdélyben című vastag könyv. Természetesen ide is várunk még javaslatokat...És kiderítettük, hogy ezután jobb, ha előre megírjuk a listán HAVItalálkozónk napirendi pontjait, miheztartás végett...Ezt követően még bebeszélgettük a láda sőr nagyrészét sűrűn felköszöntgetve Cinkát s még a Teinben is meghánytuk, de nem is, csak vetettük a további cselekedeink sorát, mikéntjét s esetleges végkímenetelét.
Most pedig, elnézést a kései beszámoló túlságosan is hivatalos nyelvezetéért,mindnyájatoknak, mindnyájunknak egy olyan évet kívánok,amilyennek megálmodjuk... a legszebb álmainkban,döng és puszi, see you on 17th of January, na jó, még addig is, Guszti" fotók: Ütő Gusztáv   
 | MAGMA | Nov 29, '07 3:45 PM for everyone |
Elmentünk Kippivel terepszemlére és megjelöltük magunknak a helyet. ezen a dombon mi kéne kakaskodjunk! (mi vizelést mímelünk a képeken, de ha nincs magyarázat a kép mellett, akkor láthattok karaterozást vagy nagy purchoz készülődést is a fura mozdulatokban:)   
| |